szombat

Feltétlenül megemlíteném, csak hogy megmaradjon az utókornak emlékül: a héten (március utolsó hete) nagyjából 20 centi hó esett, és olyan volt az idő, mint januárban. Bár már rég nem mérgelődök rajta, azért mégiscsak vágynék már arra hogy ne fázzak.


kedd

....in the air. ;)


(Ez egy szív amúgy, merthogy nem mindenki látta meg benne, khm. És igen, én láttam ma, ebédidőben. :) )

vasárnap

Nagyjából két hete megy a Viasat3-on egy előzetes, ami alatt egy rockabilly Crazy in love feldolgozás szól. Youtube-on próbáltam rátalálni, nem sikerült, ma végre volt annyi agyam, hogy rákerestem erre: "Crazy in love rockabilly". Nyilván azonnal kidobta, amit két hete keresek, ennyit erről, szőőőőke. 



Azóta sikerült a meglévő 3 albumokat meghallgatni, hát nagyon jó. :) Mondjuk én bírom a rockabillyt, és szeretem a feldolgozásokat is, ha jók, és ezek rohadt jók. :) Alicia Keys, Lady Gaga, 50 Cent, Robbie Williams, Roxette.... A mai napomat abszolút jobbá tette, még az utálatos mélyhűtőolvasztás is szótakoztató volt így. OK, ez egy erős túlzás volt. De legalább nem szenvedtem. Annyira. (Mert így jár, aki ejj ráér arra még.... Bárcsak újra lenne nofrost-os hűtőm.....)

És! SOHA nem engedjétek a gyereknek, hogy matricát ragasszon a hűtőszekrényre, akkor se, ha azt hazudják, hogy nyom nélkül le lehet szedni. NEM LEHET! Qrvaélet, hogy nem, 3 körmöm tört le, a tegnapi csodás nude manikűröm ment a levesbe, és így is csak elfogadható állapotúra sikerült hoznom az eredményt.

péntek

The day after....

Olvasom a hírportálokat, Facebookos megosztásokat, mindenhonnan ömlik, hogy katasztrófahelyzet van az országban, több százan/ezren rekedtek autópályákon az autókban, vagy átmeneti melegedőkben, benzinkutakon, iskolákban és a többi. 

Miközben napok óta mondják, hogy jön a hó, gáz lesz, elég nagy, olvashattuk, hallhattuk, hogy mi van már Európában, tudtuk hogy az jön erre is.

És akkor minden attól hangos, hogy a kormány egy buzi, a katasztrófavédelem egy buzi, a hadsereg egy buzi, az autópályakezelő egy buzi, meg amúgy mindenki egy buzi, hogy nem minimum a NATO katonák mentik az embereket.

Hozzáteszem még gyorsan, mielőtt elkezdem az okoskodásomat: nem vagyok fideszes, sőt a legtöbbjüktől kimondottan lever a víz, az mszp-t is utálom, tehát nem politikai duma lesz ez most. És amúgy azért azt is aláírom, hogy ilyen helyzetben azt gondolom, vezetőink, első embereink, igenis minimum az egyik hómaróra kellene, hogy  felhúzzák a valagukat a budai villából, még ha lószart se csinál, mutassa hogy ott van, jelen van. Igen, mind. Nem eltiplizni az országból is, ja, elfelejtettem, március 15., bocs, asszem évek óta annyira be vannak szarva hogy a legtöbbjük éppen pont véletlen külföldön tartózkodik március 15-én....

No de ettől függetlenül. És itt jön az, amivel sok esetben nem értek egyet.

EMBEREK!

Ez a természet, basszátok meg! Lehet orbánozni/pintérezni, kurvaanyázni. Ha a jó öreg anyatermészet bepipul és azt mondja: "Szopórollert csinálok!", akkor az szopóroller is lesz, az rohadt élet! 3 napja tudjuk előre: hó, szél. Mindenki tudja, amerre járni szokott mennyire necces környék. Nem régóta vezetek, de így  is tudom, pl Fejér megye ilyen szempontból szar vidék, ha hó van, szél van, akkor járhatatlan utak vannak, többször előfordul egy téli szezonban. Ehhez elég csak icipicit figyelni. És amikor azt mondják neked 3 napig, hogy hó lesz, szél lesz, hóátfúvásra KELL számítani, akkor miért ülsz be az autóba? Ja, hogy menni kell. Hát ha menni kell, menni kell.... Gyerekekkel, terhesen, babával, menni kell. Aztán meg anyázni, hogy nem mennek menteni.

Nem tudom hogy ki mit tett meg és mit nem, mennyire volt szervezett a készültség, nem tudom, és ezt szerintem soha nem is fogjuk megtudni igazából. De azt tudom, ha nekem valaki azt mondja hogy kurvaszar idő jön, nem egy kis eső, hanem ekkora hó és szél és hideg, korábban nézem a híradót, és látom, hogy ez a "szörny" mit művelt ott, ahonnan jön, akkor azt mondom, hogy jobb a békesség. És tudom azt is, van olyan, hogy valakinek muszáj. Mert hazafelé indult valahonnan, mert mittudomén miért, biztos hogy volt ilyen is. De én nem akarom elhinni hogy mindenki. 

Csak azt hisszük, mi mindent uralunk, nekünk SENKI ne mondja meg hogy mit csináljunk, SENKI, főleg ne a hatóságok. Ne üljünk kocsiba?! Hülye vagy te?! Hát minimum hogy beleülök, nehogymár, mert jön egy kis hó?? Amúgy meg neked meg az a dolgod, hogy eltakarítsd az útról a havat. A-U-TÓ-PÁ-LYA, bazmeg! Azt letakarítod, éé'tem?! Adott esetben kurvamindegy, hogy tényleg olyan a helyzet, hogy egyszerűen alig megoldható, mert eltakarítod, visszafújja, ráesik még kétszer annyi, nem számít. Oldd meg. 

És azt se felejtsük el, hogy Magyarország alapvetően nem az ilyen időjáráshoz szokott. Én, a magam 31 évével nem emlékszem még ilyen esetre. (Sajnos nem tudom azt sem, hogy milyen erőforrásokkal rendelkezünk ilyen helyzet esetére, de sejtem nem a megfelelővel. Nem lep meg hogy az osztrákok jönnek segíteni, ne felejtsük el, hogy ott azért van néhány kisebb hegy, ahol könnyen lehet hogy más időjárási viszonyok vannak egy lazább téli szezonban is, ők gépparkkal és egyebekkel kicsit felkészültebbek illetve felszereltebbek. És akkor az anyagi részét ne feszegessem) A kialakult helyzetben biztosan benne van az is, hogy az emberek nem vették komolyan eléggé, mert nem nagyon volt még hasonlóra példa, szerintem ennél sokkal határozottabban fel kellett volna hívni a figyelmet a veszélyre, bár simán el tudom azt is képzelni, a hatóságok sem számítottak ilyen "Holnapután" fílingre. Igen, a Nagy Tesó mindenkivel kicseszett, elég rendesen!

És nem, nem vagyok érzékelten. Nagyon együtt érzek azokkal, akik már lehet, hogy egy teljes napja egy helyben állnak kvázi a semmi közepén egy autópályán, étel és ital nélkül, akár gyerekekkel akár anélkül. Borzalmas lehet, pláne hogy nem látod a végét még, és csak reménykedsz hogy valami előbb-utóbb történni fog, valaki tud segíteni, és a többi.

Srácok....

Tartsunk a természettől, nagyon.... Elképesztő ereje van, számtalanszor bebizonyította már világszerte, és sajnos a tendencia az, hogy egyre durvább. Nem vigyázunk rá, félnünk kell tőle. Hiába nem vagyunk Amerika, itt nincs hurrikánszezon F3-as rettenetekkel, nem vagyunk Japán, itt nincsenek 7-8-as földrengések. De figyeljünk, vigyázzunk, tartsunk tőle! 

Kívánom, hogy mindenki épségben hazaérjen a szeretteihez! És őszintén remélem, hogy ha ennek az egésznek vége, akkor akik most véres szájjal köpködnek, legalább meg fogják köszönni a tűzoltóknak, mentősöknek, katonáknak, rendőröknek a rengeteg segítséget! Mert abban az egyben én teljesen biztos vagyok, hogy közülük jelen pillanatban senki nem Kossuth-kiflit süt otthon, hanem teszi a dolgát!!!!

csütörtök

Szél, eső, hó, havas eső, hideg.... Isten hozott, hosszú hétvége. 

A kedvem is ennek megfelelő, hiába a sok piros, amit ma magamra aggattam. Buzuljon meg az időjárás, aszondom....

És legyen egy kis Sade, mert az jól. Olyan igazi izézene. Dugós, na. :)


szerda

A: - Olyan szarul néz ki. Olyan, mint egy.... lakatlan.
B: - Lakatlan? Az más, az a sziget.
C: - Nem, olyan gondozatlan.
A: - Na, az meg a kert!
B: - Magyarul úgy néz ki, mint egy igénytelen csöves.

Tanult, diplomás, magyar anyanyelvű emberek párbeszéde arra vonatkozóan, hogy egy ember külseje némiképp elhanyagolt, és a szemnek már nem kellemes, sőt erősen hajaz egy hajléktalanéra. :D

vasárnap

Egy csajos nap, nekem ilyen. Pontosan ilyen:

Séta közben zenét hallgatni, nagyon hangosan, nagyon jókat. Napsütésben ücsörögni, gondolkodni, majd lassan mindent elfelejteni és nem gondolni semmire, csak lenni, élvezni, hogy ez most jó, töltődni a napfénnyel, a zenével, az illatokkal. Barátnővel ebédet lefixálni, nála könnyű fehérborral indítani délutánt. Buszról elfelejteni leszállni, cserébe a hídon át(vissza)sétálni. A napsütést még mindig élvezni, szeretni Budát, szeretni Pestet, és úgy általában mindent. Váci utcai üzleteket végigjárni, elméletben rengeteg pénzt elkölteni. Ebéd helyett végül majdnem vacsorát fogyasztani jó kis helyen. Aztán egy sörözőben borozni sokáig, sörkorcsolyákat kóstolni bor mellé, ismerős-haver személyzetet ezzel kiakasztani. Taxival hazamenni és elégedetten elaludni.

(Jókedvűen ébredni.)



(És a mai seggrázás. :) )

szombat

Tegnap szanaszet posztolta mindenki a Facebookot HELLO SPRING kepekkel. Ertem en hogy marcius meg hasonlok, de hogy itt konkretan volt vagy 3-4 fok egesz nap, az tuti, es egesz nap nem hogy a napot nem lehetett latni, de gyakorlatilag reggel 6 utan nem vilagosodott tovabb.

Na ma. Na EZ a hello spring, fakkjee. ;)

péntek

Az irodában az érkező nagyobb csomagokon általában van indikátor, ami a helyes szállítást hivatott ellenőrizni, illetve a helytelent jelezni. A másik feladata, hogy a mókás kollegáknak okozzon néhány vidám percet.

Ezt még úgy egy éve kaptam az egyik szervizes fiútól azzal a kedves kis kommenttel, hogy kíváncsi mennyi idő alatt pirosodik be nálam:


TiltWacth
If red, inspect contents. Tipping has occurred.

Dőlésjelző
Ha a jelző piros, nézd át az árut, mert megdöntötték.

A másik a héten került hozzám:


ShockWatch
WARNING
Handle with care
Red indicates rough handling. If red, note on bill of lading and inspect product.

Sokkjelző
FIGYELEM! 
Bánj vele kíméletesen.
A piros jelzés durva bánásmódra utal. Ebben az esetben jegyezd fel, és ellenőrizd az árut.

(Tényleg csak zárójelben, a dőlésjelzőmet a takarítónő borította fel, de tudom hogyan kell visszatenni a kis korongot a helyére, szóval mint mindent, ezt is át lehet verni. ;) A sokkjelző viszont ha egyszer bepirosodik, akkor annak annyi.... Vigyázni kell, no!) 

Hát. Nem unatkozunk általában, én azt mondom. :D