Back

Tudom, tudom, teljesen unalmas már ez az innen-onnan eltűnök dolog, de muszáj volt lecsekkolnom, hogy az a bizonyos "gyanús" IP cím, amiről valaki olvas, nem egy olyan emberhez tartozik, akinek semmi köze semmihez, ami itt elhangzik.

Zumbájjéé

Elkezdtem zumbázni, bár csak itthon, DVD-re, mert eljárni rendszeresen bárhová a mission impossible kategória.

Azóta ismét reggaeton lázban égek, pedig évek óta nem nagyon hallgatok. Pedig de jó. :) Muszáj s.ggetrázni rá. Szerintem. :)

"....szeretem és tisztelem...."

Nagyjából két és fél évvel ezelőtt, amikor elköltöztünk Manci apjától, sokat beszélgettem erről barátokkal, családtagokkal. Hogy mi is volt az alapvető bajom (azon túl, hogy a féléves gyerekünk mellett feltétlenül úgy érezte, neki jár, hogy kolleginát mindenképpen ápolgassa az összes munkanapján, valamint hogy a 10 hónapos gyerekünknek hasadékműtétje előtt egy héttel összecuccoljon és otthagyjon bennünket....). Úgy tudtam a legjobban megfogalmazni, hogy azt, hogy nem szeret, nem szerelmes, még csak-csak meg tudnám emészteni, még ha nagyon nehezen is. Elvégre megesküdtünk, holtomiglan-holtáiglan, csináltunk egy csodaszép szerelemgyereket, akit együtt volna illendő felnevelni, és megtanítani neki mindent, amire az életben szüksége lehet. De azt, hogy a legminimálisabb tiszteletet sem kapom meg tőle, nem bírom lenyelni.

Az, hogy a házban lakók közül mindenki egy köcsög volt, hogy nem bírnak nekem segíteni, amikor látják, hogy babakocsit-gyereket-bevásárlást cipelek fel a lépcsőn a másodikra, ő meg minden áldott nap egy hiperből járt haza, de esze ágába se jutott soha bevásárolni, sőt "Ha én egyszer onnan kijövök, csak ezért vissza  nem megyek!" felkiáltással lerendezett mindent, az rendben volt. Hogy én vonatkoztam tavasszal Gárdonyba hétvégente, amikor ő dolgozott, gyerekkel, bőrönddel, babakocsival, arra nem volt képes, hogy Törökbálintról odajöjjön értünk autóval, ("Messze van!"), az szintén OK volt. Hogy ha bármiről panaszkodtam, ami az irodában történt, soha nem mellém állt, mint a másiknak volt igaza, tökmindegy ki volt a másik. Hogy ha bármit, bárkiről elmeséltem, le se reagálta. Hogy ha a barátnőim jöttek szóba, az összeset utálta, ismeretlenül is akár. Hogy ha szokásomhoz híven valamit elejtettem, beütöttem, összetörtem, úgy reagált hogy "Olyan balfasz vagy....". Hogy én asszisztensként "titkárnő" voltam, ő osztályvezetőként "kereskedelmi igazgató" (bár folyamatosan tízezrekkel többet kerestem....).

Mindezek után, amikor azt találtam mondani neki, hogy nem tisztel, hülyének nézett. 

Amikor egyszer komolyabban leültettem beszélgetni erről, meg hogy mi a bajom velünk, említettem neki a jegyesoktatásunkat. Ahol a pap külön kiemelte az eskü szövegének azt a részét, hogy "szeretem és tiszteltem". Ezt soha ne felejtsük el. Tisztelni a másikat. A szerelem lehet, halványul, lehet, elmúlik. De a tisztelet nagyon fontos. Tiszteljük egymást! Kiröhögött. Hülye vagyok, tisztel ő engem. "A múltkor is, nem elmentél a barátnőiddel kávézni, és én voltam itthon Mancival?!". Nem értette. Kurvára nem értette, és én eleinte nagyon tanácstalan voltam, hogy hogyan is értethetném meg vele, itt nem egy, nem kettő és nem három alkalomról beszélünk! Nem arról, hogy ki főz és ki mosogat. Hanem a hozzáállásról. És igen, amíg tisztelem a másikat, és mindazt amit ő csinál, addig ő nem fogja úgy érezni, hogy túlzottan leterhelt velem szemben, mert érzem, tudja, hogy én is belerakom a magamét. De amit elbillen a mérleg, ő úgy érzi neki minden jár, és már beszélni sem tudunk róla, akkor nagy baj van. És már én sem akartam hogy megértse. 

Sajnos azt gondolom, a tisztelet az a dolog, ami ha egyszer "elmúlik", onnantól gatter az egésznek. Kurvaszar ezt átélni is, és kívülállóként is szar végignézni, ha a környezetünkben történik. Nem tudom mi a megoldás, ilyenkor nem lehet jó tanácsot adni. Mit mondj? "Beszélj vele!" De nem érti! "Nyeld le!" Meddig?! "Megváltozik majd!" Mitől? "Hagyd el...." Ilyet nem mondhatsz. "Állj a sarkadra!" Csak még több feszültség és veszekedés lesz az eredménye.

Nem tudom.... Sose mondta senki, hogy ez ennyire nehéz lesz.

Talán rossz emberek kötik össze az életüket egymással? Közben változnak az igények? Vagy az emberek változnak ennyire? Eleve mások voltak az értékrendek, csak nem foglalkoztunk vele? Vagy idő közben mentünk más irányba? 

Sose mondták, hogy ekkora szívás felnőni....

Ami engem illet, spontán hányok már a hóeséstől.

Elképesztően leszívja minden létező energiámat ez a gonoszkodás. Meg igazából az igazságtalanság. Ez az egész történet, így, kereken egy rohadtul nem fair sztori. A hozzám közel állók tudják, mennyire kikészített akkor, amikor tartott, mennyit sírtam, hányszor borultam ki. Most, hogy vége, hogy csak szeretnék továbbmenni, ha lehet, még több energiámat elszívja. Mert igazságtalan.

Igazságtalanul kerültem hátrányba a munkámban, igazságtalanul ítéltek és ítélnek meg a mai napig emiatt az egész miatt, és ő is igazságtalanul bánt nap, mint nap. Nem tudom, mennyire aljasság kell egy emberben az ilyen viselkedéshez....? Nagyon elszomorít. Valaha szerettem pedig. Nagyon. Annyira hogy két évet vártam rá, mert hittem neki, hogy van értelme. 

Azt hiszem lassan muszáj lesz feladnom. Főleg hogy tudom, ő mindent megkap, amit akar. Hiszen ezt nézem végig évek óta. Csak kigondolja, és már meg is kapta. Bármit, mindent. Úgyhogy ezt is el fogja érni. Lehet hogy nekem is jobb lesz, nem kell annyira ragaszkodni egy munkahelyhez, nem igaz? Végülis csak abból élek.... (És nevelem egyedül a gyerekemet....)

Hogyan dolgozzunk hatékonyan

Életbe lépett januártól az a bizonyos, tutifaszabaromijó jogszabály, ami a szabadság idejére járó távolléti díjat szabályozza. Praktikusan: az év kb 10 hónapjában szopsz, ha elmész szabira, mert a fizetésed kevesebb lesz. Mennyire fair, nem? Nyilván - az NGM-en kívül - mindenki érezte, hogy ez így nem jó, ha valaki fixbéres, ugyan miért kellene mondjuk egy tizessel kevesebbet keresnie, mert elmegy februárban síelni?

Mi beszéltük az irodában, hogy ezt biztosan nem fogják így hagyni, egészen biztos, hogy módosítani fogják ezt a szabályt, és megadják a lehetőséget arra, hogy a fixbéresek valóban fix bért kapjanak, akár merészelnek szabadságra menni, akár nem. (A fizetett szabadság definícióját meg most ne boncolgassuk, de józan paraszti ésszel, példának okáért nekem, mint fix fizetést magában foglaló munkaszerződéssel rendelkező munkavállalónak, gondolom pontosan azt jelenti, amit 10 éves kor felett mindenki úgy értelmez, hogy a fizetett szabadságomra is jár ugyanannyi fizetés.)

No, úgy tűnik meg is történt, illetve meg fog történni a szabály módosítása.

Egy mondatot idéznék a fenti cikkből, amin hangosan kellett röhögnöm:

"Az év elejétől érvényes szabály nem egyértelmű, értelmezési vitákat generált a cégek, könyvelők, bérszámfejtő programot fejlesztők, pénzügyesek, adószakértők, munkajogászok között."

Másnál nem? Csak ennyi helyen okozott gondot az értelmezése? Akkor nem tudom, szerintem lehet hogy a cégvezetőkkel, könyvelőkkel, bérprogram fejlesztőkkel, pénzügyesekkel, adószakértőkkel és a munkajogászokkal lehet a probléma. Éppen itt lenne az ideje, mindenkit szövegértés kurzusra küldeni!

És a sztori tovább folytatódik, miután én közöltem, egyetlen darab e-mailt sem vagyok hajlandó a jövőben tőle elolvasni, sms-t küldött, reggelre pedig az íróasztalomon várt egy levél az irodában. Természetesen mind ócsároló.

Majd később kiderült, gyakorlatilag szeretett volna kirúgatni. Illetve közölte főnökünkkel, hogy engem nem bír elviselni, és látni sem, velem egy munkahelyen tartózkodni pláne nem.

Egyetlen rohadt nagy mázlim jelenleg, hogy főnököm tisztán átlátja a helyzetet, és nem engem tart bárcáskurvának, hanem őt egy szemétládának. Pedig ő is pasi.

Sose gondoltam volna, hogy ebből egy ekkora szar kerekedik, és hogy röpke néhány hét alatt valaki sikerül mélységesen meggyűlölni és szánni.

Egyébként meg azon csodálkozom, hogy még tud járni. Gerinc nélkül....

Na EZ egy igazi jokivansag, egy Igazi Ferfitol!

"És amennyire jól lovagolsz, tényleg utolérhetetlen leszel! De a sebesség mámorától megszédült legjobb lovas is csúnya nagyot tud esni a nyeregből, ha csak egy pillanatra is nem oda koncentrál... De kétségkívül leírhatatlan érzés, élvezd, amíg lehet!"

No. Ilyen es ehhez hasonlo, csodalatos uriemberekkel van dolgom. Aki, miutan hiteget es áltat ket evig, majd egyik nap, minden elojel nelkul megjelenik egy karikagyuruvel az ujjan, nem sokra ra csaladot alapit, egy idiota facebookra posztolt felmondat utan kozli velem hogy nyugodjak meg, fogok en meg pofara esni meghozza joooo nagyot. Lovagolhatok barmilyen jol (....), ugyis megszopatnak.

Tulajdonkeppen.... O mar csak tudja. Elvegre igen, ha valaki, na o IGAZAN tudja hogy kell egy not padlora kuldeni.

Az elet csodaszep, nem? Jo hogy ennyien torodnek az emberrel.

Kinek a pap....

- Anya, te a doktorbacsikat vagy a doktorneniket szereted jobban?
- Ha lehet valasztani, akkor inkabb a doktorbacsikat.
- Ühü.... *gondolkodik* De miert?

:D Erre mi a jo valasz egy ovis szintjen?

Báájmáájmed'szin

Erről a dalról mindig az a két koncert jut eszembe, nem tudom miért, mert a pestin még csak el sem játszotta, csak a buli előtt közvetlenül ment. No de nem is ez a lényeg, hanem hogy ez egy demo verzió, és valahogy nekem kimaradt eddig az "igazi" (vagymi), nagyon vicces. :) Snoop Doggot sose szerettem annyira egyébként, nem is egy tipikus dal ez tőle.

Ami mutánsvírusékat illeti, lassan asszem meggyógyulok, ezzel párhuzamosan, illetve szoros összefüggésben lelkileg is sokkal jobban vagyok. Hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, ezt nem tudom. Vagyis, de. A tojás. Ugye. Bizonyított tény.

Olyan huszonegynehány éves koromban volt egy időszak, amikor elég sokat hallottam az "aranyos vagy" kifejezést. Azt hiszem erre 12 éves kor fölött mindenki zsigerből ugrik, pláne amikor ellenkező neműtől hallja. Én sem voltam kivétel. Szerencsére, ahogy teltek az évek, kiléptem az aranyos kategóriából, vagy inkább a megfelelő emberektől megfelelő bókokat kaptam. Vagy-vagy, ugye.

És lőn....

Uszkve 10 év elteltével, anyaként szembesültem valamivel, ami még rosszabb. Cuki. "Olyan cuki vagy". Egészen pontosan egy héten belül kettő különböző embertől hallottam ezt a lesajnáló jelzőt. 

31 éves nő vagyok, baz'meg. NEM VAGYOK CUKI! Cuki a nyuszi meg a kölyökkutya. Sok barom....

A mai napom egyébként is teljesen kész volt. Rövid három-négy órán belül hárman okoztak kínos, kellemetlen vagy idegesítő perceket, e-mailekkel, telefonnal. Délután 1-kor úgy voltam már vele, hogy mindenki elmegy most már a bús francba.

Az első, sokgyermekes, hősszerelmes. E-mail. Megszólítás "Édes....!", amúgy meg cuki vagyok, és személyesen azért nem mond ilyeneket, mert muszáj magát féken tartani. Kész szerencse, barátom, mert élőben egy "cukit" lehet hogy nem élnének túl a heréid, és kínos jelenet volna a kollégák előtt. Idióta.

A második, nősgyermekes, szenvedős. Hetek óta nem beszélünk egyáltalán, amióta egyszer valahogy, valamiért ismét elindult nála a vezérhangya, és egy olyan mocskosul undorító, lealázó, bicskanyitogató, köcsögbuzi levelet írt, amire reagálni sem voltam hajlandó. A legviccesebb az volt, hogy szóról szóra leírta, hogy mit csinált velem ő maga éveken keresztül, csak beállította úgy, mintha én tettem volna. Ugyan nem tudom hogy ő melyik adót nézte, bizonyára azt, amelyiken ő várt rám két évet, majd látott meg engem egyik nap jegygyűrűvel az ujjamon, majd alapítottam családot. No mindegy. Aztán bocsánatot kért érte, én csak annyit tudtam rá mondani, hogy szépen kérem, hagyjuk egymást élni, én kiszálltam ebből az egészből. Namost ebben a legújabb levélben némi szemrehányás után egy némiképpen túldramatizált búcsú következett, volt ott "Isten veled" (????), kívánta hogy legyek igazgyöngy. Nem láttam még embert, aki egyszerűen, genetikailag kódoltan KÉPTELEN a másikat békén hagyni, hagyni hogy élje a tyúkszaros életét, és nem folyamatosan közhelyekkel a lelkiismeretét baszogatni. Idióta.

No mindezek után csörög a telefon. Emberünk számát igen régen kitöröltem már a telefonomból. A rövid sztori annyi, hogy először szimpatikus volt, majd úgy éreztem esetleg kölcsönös, majd egy közös bulizás alkalmával mindenképpen másvalaki nőjét akarta megcsinálni, de azért este, közös barátainknál jelezte, nem bánná ha egy ágyban aludnánk. Na azt hiszem akkor és ott történt az a bizonyos számtörlés, és nyugtáztam, hogy ismét sikerült egy elképesztő balfaszt megismernem, nem is beszéltünk többet egyáltalán. No. Ma ő hívott fel. Olyan 3 hónapja láttam legutóbb, szintén közös barátainknál, de már ott is csak a kötelező udvariassági köröket futottam le vele. "Hogy vagy?" "Jól." "Meló?" "Balablablaizéizékitérdekel". Szóvalhogyakkormost.... Lesz megint borvacsora, neki pénzbe kerül ugye odajutni, pénzben kerül a vacsora, pénzbe kerül hogy vesz pár üveg bort, hát ha még az ingyen szállás sem működik, akkor aztán bedől a havi büdzsé. Szóval.... Nem volna kedvem vele egy közös szobát bérelni valahol? Becsszó, körülnéztem, hogy hol a kamera. És szerintem még most sem érti, hogy miért nem haraptam rá erre a remek alkalomra. A legnagyobb az lett volna, ha felajánlja, levihetem a kocsimmal, Pest határától a Dunakanyarig beszáll a benzinbe is. Idióta.

Ma az idióták napja volt.

Pedig még 2 hete azt hittem, ez egy nagyon jó nap lesz, végre egyszer, évek óta először....

Marketing

Reggelizem.

- Anya! Mást is kéne enned, nem csak ezt a baktériumot.

Acitviát ettem. :D 

Hajnövesztő projekt

Őőőő.... Maradjunk annyiban hogy panksz nat ded. Nem sikerült. ;)

A bit of pixie dust

Napi álmodozós-gyűrűbuzis.

(Egyébként nagyon vicces, imádom a gyűrűket, van egy csomó, nagyrészt ezüst és bizsu, illetve néhány arany, de aranyat egyáltalán nem hordok - na OK, éppen ez a vicces, kettő azaz kettő ujjamon hordok gyűrűt.... Az egyiken a secret code gyűrűt a két vékony Swarowski között, a másikon meg a londoni emlék ezüst kiskanálból hajtogatottat.... No de mindegy, szóval imádom a gyűrűket, na. Ezen nem változtat a fenti aprócska tény sem. :) )

Swarowski Disney kollekció. Csingiling szárny.

Disney Couture, szintén tündér téma:

Mindkettő jöhet ide, köszönöm. 

Ó, ha már ékszerek. Thomas Sabo.... A múltkor főnököm egy barátnőm által készített karkötőmet Thomas Sabonak nézte (nagyjából 20 ropi, kontra 2.... :) becsapós, ugye-ugye? ;) ). És a vicc, hogy valóban létezik ilyesmi kombó, karkötő plusz charm, igaz, éppen a tízszereséért. Normális az, hogy egy pasi ezt ennyire tudja? :o (Hahh, naná hogy az, savanyú a szőlő, mi?) 

Szóval Thomas Sabo.... Na ő is jöhet. Vagyis ők. Pl.

Na ennyit így ma estére. "Sweet dreams are made of this".

Addiktív

Kedden, óriási unalmamban, meg mert a Facebook alkalmazás kivágásával gyakorlatilag korlátlan mennyiségű hely lett a kis Minimen, akartam keresni valami játékot, amivel elüthetem az időt itthon, miközben persze gyógyulok szorgalmasan.

Az kell mondanom, a program igen erős függőséget okoz, nagyjából azonnal. Valójában egy icipici, apró, egyszerű kis játékról van szó, amely Szókereső névvel bír. A lényeg, 3x3-as, 4x4-es vagy 5x5-ös négyzetben kell a betűrengetegben értelmes szavakat találni, időre. Ha valakit érdekel, itt megtalálja.

Ezt meg valóban csak zárójelben, nagyjából a második vagy harmadik játéknál kijött nekem az alábbi "rács":

Nem kommentálnám....

Egyébként a reggeli kiborulásom után most már nyilván sokkal pozitívabban látom a helyzetet, és igen, tudom, ez az anyukák dolga, ezért vagyunk, értük élünk, és tesszük mindezt a legnagyobb örömmel, tudván, hogy a ráfordított energiát, szeretetet kamatostul kapjuk vissza, például így. És gyűlölöm akár csak egy picikét is úgy érezni, hogy nem megy, elfáradtam. De tudom, hogy úgyis csinálom, hogy imádom csinálni, imádok az anyukájának lenni, és biztosan oka van annak, hogy extra figyelmet követel magának. Hogy mást ne mondjak az, hogy nincs apja, csak havonta kétszer két napra.... Neki csak én vagyok a biztonság, és amikor én kicsit megborulok, akkor ő is úgy érzi, hogy az egész világ bizonytalan lett. Tudom, ez a szimbiózis, ami közöttünk van. Akár tetszik, akár nem, én nem engedhetem meg magamnak, hogy beforduljak. Miatta.

A keddi cuki posztomnak kisse ellntmondva itt van most ez.

A multkor, tortent egy ejszaka, amikor Manci nelkul voltam, hogy annyira tokeletesen aludtam, mint mar evek ota nem. Tudom, ennek volt mas oka is, de ezen a heten radobbentem arra is, hogy miert vagyok keptelen kipihenni magam. Manci miatt. Egesz rohadt ejjel nyektet, kb haromszor hiv hogy takarjam be, ketszer hogy rosszat almodik, egyszer hogy oleljem at. Ennek az a vege hogy en 2-3 orakat alszom egyhuzamban, megszakitas nelkul. Ma annyira kiakasztott, hogy en tenyleg nem tudom hova tenni az ilyen viselkedest. Felkel. Nagyon nagyon faj a fule. Obassz.... Persze láza nincs, eleve gyanus, de OK. Hozzam a fulmelegito sapkat. Mondom inkabb vegyunk be fajdalomcsillapitot. Nem, sapka. Hajnal 3 volt, nem vagytam vitatkozni. Felkelek megmelegitem a sapka kis zacskoit, odaviszem neki, rateszem a fejere "Mar nem faj a fulem." Nem volt oszinte a mosolyom. Aludtam ujabb egy-masfel orat. Sirasra kelek. "Anya ezt nem birom ki annyira faj a fulem!" (Biztosan ezekkel a szavakkal kozli minden gyerek hogy faj a fule, ugye?) Laz nulla, meg csak hoemelkedes sem. Ismet beprobalkozik a fulmelegito sapka projekttel, szo nelkul tolom a szajaba a Nurofent. Es tovabbra sem hagy aludni, mert o nem almos, de a fule mar nem faj am (5 perc telt el).

Es akkor en nagyon csodalkozom rajta, hogy tenyleg.... Miert is vagyok beteg harom hete? Igen, tudom, volt itt mas is, de hogy az sem segit hogy en nem birom magam meg csak egyik naprol a masikra sem kipihenni, az tuti. Es igen, ilyenkor jut eszembe az, hogy ha olyan apja lett volna, mint amilyen nincs, mennyivel jobb lett volna es lenne most is, mert nem egyedul lennek mindenre. Es hogy mekkora szopas hogy sehol nem tudok feltoltodni, bar szeretem a hetkoznapokat is, de most ugy erzem hogy bedaral es mar a beleimet se huzom magam utan, mert elhagytam valahol oket.

Imadom Mancit, jobban mint barki mast ezen a vilagon, de jelen allas szerint nem bannek egy egyedul, pihenessel toltott hetet. Az se lenne nagy baj ha nem egyedul.... De ez mar tenyleg az utopia kategoria. Szeretnek egy teljes hetet pihenni, toltodni, magammal foglalkozni.

Nyugtassatok meg, anyukak foleg, nektek is vannak ilyen vagyaitok neha....

A zenérűl

Ha már az éneklést említettem az előbb....

Manci is imád énekelni, szerencsére neki, úgy tűnik, szép hangja is van, ráadásul nagyon tisztán énekel, és elképesztő a ritmusérzéke, ezeket eddig nagyjából hárman vagy négyen jegyezték meg, egymástól teljesen függetlenül (ovis tánctanár, Balanszos tánctanár  - pedig összesen kétszer voltunk, óvónő, rocksztárkeresztapja). 

Nekem van egy nagy hendikeppem, ezzel tisztában is vagyok: gyűlölöm a gyerekdalokat.... Nem arra gondolok, hogy nem énekeltem régebben neki a klasszikus baba/gyerekdalokat, meg jónéhány napdalt, de nálam már Halász Judit is sok szódával megy el, az Alma Együttest már nem bírom egyáltalán elviselni. Nem mondom, hogy az összes gyerekdaltól agyvérzést kapok, de nagyrészt igen. Így aztán nem is szoktunk hallgatni, persze ha kéri, akkor a Gyerekdalok DVD-t szokta nézni, meg a kocsiban sokszor megy hangoskönyv (pl Pom-Pom by Pogány Judit vagy Rudolf Péter - imádom! :) ), de nagyjából ennyi, ezen kívül "énzenémet" hallgatunk.

Pár hete, amikor rácsúsztam a Girl on Fire-re, egyszer csak azt vettem észre, hogy úgy énekli, olyan tisztán, olyan szépen a dallamot, hogy a szám is tátva maradt. Minden hang, minden hajlítás pont a helyén, ahol kell, persze mindezt egy ötéves hangján, nyilván, de megdöbbentett. Mostanában az Álomtégla volt ilyen, azt is nyomja kívülről, ennek legalább a szövegét is tudja, illetve, OK, előbbinek is tudja a szövegét, még a rap betétet is. :D 

Az ízlése, azt kell mondanom, nem annyira rossz. Vannak persze félresiklások, itt jöttem rá, hogy az óvónő sem nagyon szereti a gyerekdalokat, és alkalomadtán rak be nekik "rendes" zenét. Így került haza a Gangam style és az Ai se eu te pego, bár utóbbi viselhető, előbbitől zöldet hányok. Kedvence volt eddig a fentieken kívül a "jeejeejee" (Roxette - Dressed for success), Alexandra Burke - All night long (szintén baromi jól énekli), Acou'stix - Backseat love például.

És valamelyik nap így szólt hozzám: "Anya! Most rakd be azt, amikor neki mindegy, csak legyen vörös!". :D Rendben!

Kezdek kicsit begolyózni itthon, pedig ez még csak a második nap, és nagyjából egy fikarcnyival sem vagyok jobban. Vagy pont annyival. Egészen másképp képzeltem el ezt a 4 napot, de hát ez már csak így van..... Ha én nagyon készülök valamire, úgy látszik, az alapvetően el van k.rva. Nem frusztrál egyébként, dehogy.... Némiképp megnyugtat a tudat, hogy jelenleg rohadtul nem várok semmit, csak úgy vagyok. Mondhatnám, vagyok, de minek, de ez nem hangzik valami jól.

Még egy napot valahogy kibekkelek itthon, az se lenne nagy baj, ha holnapra már nem akarnám a tüdőmet mindenáron kiköhögni a helyéről, de a pénteki ovis farsangot se nagyon kívánom jelenleg a hátam közepére sem.... Most valahogy Manci sem ég annyira lázban, mint tavaly, pedig van jelmez meg minden, de tavaly ilyenkor már csak a Hófehérke jelmezében volt hajlandó a lakásban létezni, idén azért jóval visszafogottabb. Ő is öregszik, na. :)

Kis örömmel tölt el legalább, hogy vasárnap óta először nem fáj az éneklés. Annyira jó arc vagyok, ez most egészen úgy hangzott, mintha énekelnék, legalább hobbiszinten. Erről szó nincs, csak imádok, és amikor zene megy, akkor szoktam is, mindig, gyanítom ennek a szomszédaim nagyon örülnek, illetve dugóban az előttem és mögöttem állókat is feltehetően eléggé szórakoztatja a látvány. Sajnos vasárnap óta annyira fájt a torkom, hogy az éneklés olyan volt, mintha késsel nyiszálná valaki a nyakamat, hallani pedig gyakorlatilag még nekem is fájt. Mármint az is fájt.

Szóval most már talán megmaradok.

Igen, ez egy "qrvára-unatkozom-elütök-tíz-percet" poszt volt....

Ne legyetek betegek soha.... :\

Mikor jön a tavasz?

Kedvencem, idokep.hu, megmonnya jól:

:D Köszönjük.

Jó kis zene, mára.

A 4 napos "szabim" úgy alakul, hogy reggel komoly kihívást jelentett Mancit az oviig elvinni (150 méter), hazaérve nagyjából elájultam 4 órára, délután a dokitól 3 recepttel távoztam, és egy 4 napra szóló táppénzes papírral.... Élni tudni kell, bakker.

Délután az egyik barátnőm rákérdezett, hogy akkor mi lesz a wellnesszel (ja, mert voltak ilyen terveim is). "Wellness? Az.... Max lepedő-wellness." Őőőő. Az üzenet elküldése után már én is éreztem, hogy ez nem kifejezetten azt jelenti, amit szerettem volna. :D Illetve, hahh, persze hogy szerettem volna, na de ebbe ne menjünk most talán bele. (Múlt héten még kicsit zrikáltak a "Szabin leszel" kifejezéssel, háááát, mit mondhatnék.)

A szimbiózisrúl

Szombaton, miutan megtortent a "Beszelnunk kell...." beszelgetes, erthetoen nem voltam igazan a legjobb formamban. Manci pedig elkepesztoen viselkedett. Egesz este, es meg masnap is felorankent mondta "Szeretlek!" es ilyeneket:

"Gyonyoru vagy!"
"Olyan vagy, mint a gyemant."
"Edes anyukam!!"
"En annyira boldog vagyok, hogy egyutt vagyunk!"
"Annyira jo, hogy te vagy az anyukam!"

Most mondja valaki, hogy ezek a kis pockok nem hangolodnak ra azonnal a szuleikre, es nem erzik mire van szukseguk. Olyan draga volt, ugy meghatott. Ez az az igazi, tiszta es oszinte szeretet, amihez valoban nincs foghato.

Holnaptol szabin leszek egesz heten, cserebe harmadik hete vagyok beteg. Mara annyira szarul vagyok, hogy szerintem eselyesen betegszabi lesz ebbol.... Ilyen az en formam, mint a tavalyi majnem-tandemugras es marcius 15.-i hosszuhetvege. 

Üzenem az univerzumnak, az angyaloknak, vagy bárki másnak, aki ezzel szórakozik: NE nekem küldözgessétek a jeleket, én fogtam őket még pár hete.

Tegnap Mancinak el kellett olvasnom, majd meg is kellett néznem vele a Némó nyomában című nagysikerűt, aminek a fele egy fogorvosi rendelőben játszódik. Ma az irodában az első dolog, amit csinálnom kellett, az egy árajánlat a Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztő Kft.-nek.

Szóval hadd mondjam még egyszer: nálam célba ért az üzenet, a jövőben semmi szükség hasonlóra. Fakingfakk.

Valahogy igy erzem most magam:

"I am tired of Earth. These people. Tired of being caught in the tangle of their lives."

"Belefáradtam a Földbe, az emberekbe. Belefáradtam, hogy belekuszálódom szövevényes életükbe."

Ha valakinek ismerose voltam Facebookon, es nem talal mar, nem veletlenul van. Elegem van abbol is. Lehet hogy mostantol talan tobbet blogolok, itt, kvazi nevtelenul, nehanyan ismertek csak szemelyesen.

Elegem van mindenbol. Ugy erzem evek ota csak kuzdok, harcolok, mindennel es midenkivel. Magammal. Nem tudnak jol alakulni a dolgaim, en meg valahogy nem tudom kezbevenni oket, amikor valami jo tortenik vegre, annyira megorulok neki, hogy torvenyszeruen, heteken belul elromlik. Az meg a masik hogy, nem is tudom, lehet hogy leckekeppen, vagy idiota viccbol, de olyan embereket hoz az elet az utamba, hogy errol baszki tenyleg konyvet kellene irnom lassan....

Ha mar ez ilyen idezetes bejegyzesre sikerult, van a KoRn-nak egy ujabb dala, Narissistic cannibal (onimado kannibal.... Talalo, na amugy ilyet is ismerek egyebkent!). A heten rengeteget hallgattam a refren miatt.

"Holding on, I'm lost in a haze
Fighting life till the end of my days"

Lehet, hogy tényleg csak álom, vagy álom volt. Nem tudom. Mindenesetre ez a dal nagyon jó.

Nem vagyok a topon az utóbbi pár hétben, tök érdekes, mert lehet, hogy éppen valami jó történik, csak az a baj, hogy én magam sem vagyok biztos benne. És ez a baj. A bizonytalanság.

Tényleg, te, aki rendezed a szálakat fentről! Egyszer lehetne olyat, hogy küldesz nekem valami egyértelműen jót? Amin nem kell agyalnom, kitalálnom ,végiggondolom, belebetegednem, meg a többi. Megköszönném, de komolyan!

Aláírom, hogy nekem meg tipikus női agyam van, ami állandóan kombinál, válaszokat keres, vagy kérdést a válaszhoz. Abban bízom csak, hogy egyszer majd kapok egy olyan pasit, aki hajlandó ezt bevállalni és kezelni. Így legyen, jee.

"Ma egész nap a Te illatodat éreztem munka közben a maszk alatt, nem is értettem, napok óta nem találkoztunk."

Nekem ennél szebb bók nem kell. :)