Mocskosul meleg van....

A borest

Egy borvacsorán történt meg ez az eset, egy festői szépségű környék vízparti éttermében. Szereplőink:

Gergő, harmincas évei végén járó szemtelenül jóképű, történetünk kezdetén nőtlen, sikeres borász, üzletember.
Livi, harminc körüli, csinos, egyedülálló csaj.
Gitta, Livi barátnője, férjével.
Péter, hatvanas grafikus, az est szervezője és házigazdája, akiről azt érdemes tudni, hogy az emberek közötti metakommunikációt az átlagosnál jobban érti és érzi.

Ezen a bizonyos estén Gergő volt a meghívott borász. Az általa vezett cég, illetve a saját pincészetében készített borokat mutatta be, hozzá illő fogások kísérőjeként.

Livinek és Gittának első pillantásra feltűnt, hogy ez a borászlegény bizony nem akármilyen pasi, ráadásul nőtlen, legalábbis gyűrűt nem visel. Első körben jó jel, persze Livinek, ez természetesen csak amolyan csajos, félig komoly, vihogással kísért megállapítás.

Elkezdődött a vacsora, borok, ételek, történetek a borokról, borkészítésről. Két hősnőnknek hamar feltűnt, hogy beszéd közben Gergő az indokoltnál kicsit többször próbál szemkontaktust teremteni Livivel, sőt, sokszor szinte már szemtelenül stíröli. Persze nincs ezzel gond, sőt, bár nyilván már mások számára is kezd észrevehetővé válni a szimpátia, ami azért picit talán kínos, elvégre mégsem arról hivatott szólni az alkalom, hogy a borász csajozik, nem?

A vacsora haladt, fogytak a borok, lassan a vége felé közeledett az esti kínálat. Livi egyre izgatottabbá vált, vajon történik valami? Vagy csak majd egyik jobbra, másik balra megy a vacsora végén? Ezen - mondhatni szokásukhoz híven, mint két csitri - elvihorásztak Gittával, egyébként meg miért ne jöhetne be akár végre egyszer neki is?

A szituációt Péter oldotta meg, egy igazán elegáns húzással. A búcsúzás közepette még egy utolsó viccet meg szeretett volna osztani a kedves jelen lévő borbarátokkal.

- Nem tudom azt ismeritek-e, amikor megszületik a kisbaba.... Apropó, Gergő! Te is apai örömök elé nézel hamarosan, ugye?

Livi hirtelen nem tudta eldönteni, nevessen, szomorkodjon, megbotránkozzon, felháborodjon, vagy mindezt egyszerre? Rendben, hogy nem történt semmi, de hogy viselkedhet valaki így, akit otthon vár a terhes barátnője vagy felesége? Egyébként is, mintha már átélt volna ilyet korábban....

Gergő reakciója azért még megérdemel néhány szót. Az ominózus finom kis (le)buktató félmondat után, talán zavarában, egy oszlop mögé húzódva hallgatta végig a vicc poénját, hősnőink pedig azt beszélték, hogy legalább lett volna annyi töke, hogy vállalja, csúnyán bebukta ezt a csajozós témát. Aztán egy kurta búcsúszó után azonnal elindult a kocsijához, mintha üldöznék. Persze, végülis várta otthon a terhes párja, érthető.

Gitta és Livi pedig nagy összegű fogadást kötöttek arra, hogy a jegygyűrű vajon a farmerzsebből, vagy a kesztyűtartóból került-e elő végül. A történetben a legjobban mégis Gergő kedves feleségét sajnálták. Ki tudja meddig ment volna ez a történet, és nem minden borkóstolón vagy vacsorán van ott egy "Péter"....

(A szereplők kitalált személyek, de az eset nagyon is valós.)

Pár hónapja (rossz?) szokásommá vált, hogy este 9 magasságában Mancival együtt kidőlök, és valamikor éjfél és egy között lehelek annyi életet magamba, hogy lezuhanyozzak, meg az ilyenkor szokásos dolgokat megcsináljam. Sajnos sokszor történik meg, hogy mivel addigra már legalább 3 órát aludtam, plusz még  a zuhanyzás is, olyannyira felélénkülök, hogy nem bírok legalább egy-másfél órán át visszaaludni. Reggel 6-kor persze megfogadom, hogy soha többet ilyet nem csinálok.

Na tegnap este sem történt másképp, azzal a különbséggel, hogy hajnali 1-kor kezdődött a Chéri - egy kurtizán szerelme a Viasaton. A harmadik mondat után tudtam, hogy ma igen kínkeserves lesz a reggel, mert ezt a filmet nekem bizony végig kell néznem. Michelle Pfeiffert amúgyis szeretem nagyon, és az ehhez hasonló hangulatú filmek még akkor is magukkal ragadnak, ha a történetük nem egy nagy durranás. Adott egy visszavonult prosti (Lea), meg egy másik öregqrva, akik barátnők-riválisok (rivális-barátnők), az idősebbiknek van egy fia (Chéri), 19 éves, a fiatalabbik magához veszi, mielőtt full kokainista lenne a kis kurafi, elviszi vidékre, ahol aztán 6 éven át sikerül is maradnia. Természetesen egymásba szeretnek, nem túl nagy fordulat.

SPOILER! Ha valaki még szeretné megnézni, ne olvassa tovább! 

Azért volt jó néhány történés benne, amit nagyon át tudtam érezni. Például amikor a srác megnősül. Annak ellenére, hogy Leát szereti, elvesz egy másik nőt, természetesen korban és minden egyéb dologban sokkal inkább hozzá illőt. Ekkora döbbennek rá mindketten, hogy tulajdonképpen mennyire szeretik egymást, és minimális sikerrel tudják csak feldolgozni a szakítást. Lea nem mutatja Chérinek hogy mennyire szenved, elutazik, elhatározza hogy ő márpedig boldog lesz, márpedig pikkpakk tud keríteni magának egy fiatal szeretőt (tényleg). Chéri rosszul van a tudattól, hogy nem tud semmi Leáról, hol van és legfőképp mikor jön vissza, gyakran látogat el a házához, és lesi, hátha egyik nap hazajön. Nejét elhagyja, amiről Lea azon frissiben értesül sms-ben (képeslap), úgyhogy cuccol is haza legott. 

Na itt volt ismét egy nagyon életszagú történet (már ami az én életem "szagát" illeti). Amint ugyebár Lea értesül róla, hogy Chéri elhagyta a feleségét, hazautazik nagy boldogan, gondolja (sejtem) na most aztán majd jól együtt leszünk. A kis rohadék persze ismét a háza körül lebzsel, meglátja, hogy pakolják be az ezer bőröndöt a házba, plusz még fény is gyúl a nő szobájának ablakában, jessz, itthon van, visszajött, kisimul egyből a kis emós ábrázatja, vigyorog, örül, és rengeteg ajándékkal felpakolva.... hazamegy a nejéhez, akit aztán annak rendje és módja szerint másfél órán át döngöl egyhuzamban. Nesze neked szerelem, baz+, micsoda egy köcsög. Nem itt hangzik el a filmben, de ide illik:  "Nem tudom kritizálni a jellemét, leginkább azért, mert szemlátomást nincs neki."

Aztán persze még húz egy szépet főhősünk, elmegy Leához "Visszajöttem!", sír, szexel, majd befordul, és közli, hogy ja, bocs mégsem. A csóri asszony addigra már leszervezte az elutazásukat, majd előbb-utóbb mindenki elfogadja, hogy ez van - mondja. Aha. Nem, mert gonosz lettél, meg öreg is, inkább visszahúznék hamvas asszonykámhoz. Necsessz, frankón? Jó, hát tényleg megöregedtem, te meg felnőttél. De azért mond neki egy olyat szépet (persze a nő a pasinak, a csávó annyira nem jeleskedik a vallomások terén): "Én annyira szerettelek, hogy azt hittem együtt halunk meg." - célozván arra, hogy 15-20 évvel mégiscsak idősebb. A távozó Chérit könnyes szemmel nézi Lea az ablakból, és ahogy a srác megáll az úton, a nő suttogja maga elé: "Visszajön!". Istenem, de ismerős. Természetesen nem így történik.

A végkifejlet számomra igencsak tartogatott még meglepetést. Narrátor foglalja össze öt mondatban: a szép korszaknak hirtelen véget vet az I. világháború. Chéri harcol, hazatér, majd végiggondolja, hogy tulajdonképpen Lea volt az életében az egyetlen nő, akit valaha is szeretett. Így aztán fogja a szolgálati fegyverét és fejbe lövi magát. - Vége főcím.

Necsesszmárki..... Ott feküdtem hajnal 2:30-kor az ágyban, és csak pislogtam, mint hal a szatyorban. Na erre nem számítottam azért. Persze a Veszedelmes viszonyok után nem vártam semmilyen cukros hepiendforevörláv befejezést, az is igaz. 

SPOILER VÉGE.

Jó volt na, tényleg jó volt! Szerintem egyszer mindenképpen érdemes megnézni, nem bántam meg hogy mocskosul későn feküdtem le miatta aludni. (Mert amióta porított gyümölcsöt tolok napi kétszer, olyan energiák szabadultak fel bennem, hogy beszartok. :D Amúgy frankón!)

Az más kérdés, hogy utána még vagy másfél órán át a plafont bámultam, és gyűlöltem az egész világot, különös tekintettel a hím tagjaira (nem hímtagjaira), de ez egy másik történet, amiről nem fog bejegyzés születni. 

És ma már pikkpakk van is új bojler, így aztán meleg víz is, hurrá. Ebben a hónapban -60, "hurrá".... 

Plusz egy világrekord megdöntésén való részvétel.

Azt hiszem, ma sem unatkoztunk.

....és aztán amikor eltervezek egy csomó minden jót hétvégére, akkor valószínűleg meghal a bojler.... Jelenleg zéró melegvíz van, szuper!

Csak hogy mára abszolúte paleolit-overload legyen: Budapesten van már néhány étterem, ahol van paleolit étlap. Igaz, hogy az Árnyas Étterem amúgy sem tartozik az olcsóbbak közé, így ennek is megkérik az árát (jó, azért a muffint 1.100,-ért erős túlzásnak tartom, mégiscsak egy muffinról beszélünk, amit az ember reggelire vagy gyerekzsúrokra csinál....), de nagyon jó dolog hogy ez kezd terjedni. Pláne úgy, hogy a vegetáriánus kaja általában az étlapokon rántott gomba és rántott sajt, esetleg karfiol, és 15 éve is ugyanez volt.

Egy másik ilyen a Kisbuda Gyöngye Étterem, ahol minden nap van paleo menü.

Rögtön ide is biggyeszteném a számomra eddig legnyerőbb paleolit kenyér receptjét. Egy meglepően puha, hagyományos kenyérre kimondottan hasonlító állagú cucc, aminek ugyan a tökmagliszttől, illetve a maglisztektől elég karakteres íze van, ez az amit a paleoban szokni kell. Szerintem bármilyen 8 dekányi maglisztből elkészíthető, de erre nem esküdnék azért meg, majd kipróbálom és "jelentek". Onnan gondolnám azért mégis, mert napraforgómaglisztem nincs, helyette lenmaglisztet használtam, illetve a mandula- és szezámmagliszt helyett őrölt mandulát és szezámmagot. Így is nagyon finom lett.

Hozzávalók egy kb. 40 dkg-os kenyérhez:

6 tojás

2 ek. olaj

1 tk. só

2 csipet szódabikarbóna

2 csipet őrölt kömény (opcionális)

2 dkg napraforgómag liszt

2 dkg szezámmag liszt

2 dkg tökmagliszt

2 dkg mandulaliszt

egy marék pirított szezám és tökmag (opcionális)

A tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját kikeverjük az olajjal, a sóval, a szódabikarbónával, és a köménnyel. A négyféle maglisztet alaposan összekeverjük. A fehérjét felverjük kemény habnak. Adagonként elkezdjük kikeverni a sárgáját, egy-egy kanál fehérjehabbal és maglisztkeverékkel. Egyszerre soha ne zúdítsunk bele túl sok maglisztet, mert akkor összeesik a habszerű tészta. A végén óvatosan keverjük bele a pirított magvakat is. A keveréket tegyük sütőpapírral kibélelt hosszúkás formába és 180 fokon süssük kb. 40-45 percig. Ekkor óvatosan vegyük ki a formából, húzzuk le az aljáról a papírt és további 15 percig süssük "meztelenül". Így jó ropogós héja lesz. Jól szeletelhető.

A receptet Mezei Elmira blogján találtam. 

Paleobloggerina

Nagyjából egy hete ismét elkezdtem ezt a sokak által bírált, mások által istenített dolgot. Tavaly néhány hónapig csináltam, már annyi idő alatt is éreztem pozitív hatásait. Aztán nem is tudom miért fulladt be a dolog, azt hiszem jött az ősz, nem volt már annyi gyümölcs, zöldség, vagy kedv, ráadásul nem sikerült normális kenyérpótló kenyér receptet találnom, ami nekem végig nagyon hiányzott, úgyhogy szép lassan ezt a részét feladtam. A tehéntej helyett a zabital sokáig megmaradt, még télen is azt ittam, az hogy cukrot nagyon keveset használok, helyette mézet vagy nyírfacukrot, a mai napig megvan.

Igazából nem hinném, hogy én az a "vérmes", durva paleós lennék valaha is, sanyargatni nem szeretem magam, és azt is elismerem, hogy ahhoz túl lusta vagyok, hogy minden helyzetben megoldjam ezt a dolgot. Nagyrészt próbálom követni a mindennapokban, de nem fanatikusan, az nekem sose ment. Úgy gondolom ezzel is sokat teszek magamért, aztán később meglátjuk. Ráadásul egy 4 évest viszonylag kis eséllyel lehet tisztán paleolit kajákra szoktatni, hogy mást ne mondjak a maglisztek ízét kenyerekben, sütikben szokni kell.

Mivel a neten kismillió recept fellelhető ebből is, mint minden másból, úgy gondoltam ide gyűjtöm azokat amiket kipróbáltam és bevált, vagy szeretnék kipróbálni. Hátha más is kedvet kap, de nekem is segítség hogy egy helyen megvannak. Oldalt már a blogok közé kikerült a paleovital és Elmira paleo konyhája, ahonnan én eddig a legtöbb receptet próbáltam.

Egy rendkívül fontos bejegyzés következik (nem).

Amióta beleszólhatok az öltözködésembe, nem hordok szandált. Mert.... nem tudom.... Mind olyan béna,  meg szarul is áll, meg mittudomén. Antiszandálos voltam világ életemben. Sőt, mostmár bevallom, volt igazán keményvonalas időszakom is, amikor egy acélbetétes Marten's-ben töltöttem az időm nagy részét, aha, nyáron is. (Nem, nem volt gombás a lábam.) Rég volt, szép volt, nagyon fájt amikor úgy fedeztem fel a frissen beköltözött lakásban a penészt, hogy a zsírúj szekrény mélyén tönkrement a penésztől 2 hónap alatt, és ki kellett dobnom. :( Na de ne kalandozzunk el, szóval "no szandál". Ráadásul nincs szép lábfejem sem igazán, bütykös, keskeny, a legszebb dolog benne, ha ráveszek egy cipőt.

Nos, ez a dolog a héten megváltozott, megvettem életem első olyan szandiját, ami tetszik, magamon is tetszik,  hihetetlen de még jól is áll a kis pancser lábamon, és előre láthatóan - meg persze ha az időjárás engedi - hordani is fogom. Jessz.

Remélem mindenki velem örül e remek hír hallatán.

Ja, és persze a legelső alkalom ma van, hogy rajtam van, gyorsan bele is öntöttem némi kávézaccos állott vizet, csak hogy jó legyen....

Én szóltam ez elején.

A héten gyakorlatilag minden nap megállapítottam magamban, hogy azért egy dolog rohadtul nem hiányzik.... Amikor én így értem, de te úgy érted, amikor bajom van, de nem mondom, hanem inkább durcázok, félreértek, megbántok, támadok, hibáztatok, mire te értetlenségedben pökhendi leszel és flegma, visszabántasz, amit meg én nem értek, mindenki úgy érzi, hogy ŐŐŐŐ nem csinált semmit, bezzegamásik, és ebből lesz egy szép, nagy, kerek szar, amit akár egész nap, sőt több napig görgetünk magunk előtt, mire tisztázzuk, hogy tulajdonképpen honnan is indult és miért.

Ezen a héten három példát hallottam erre, és még csak csütörtök van.

Na EZ baromira nem hiányzik!

Viszont, ami miatt bizakodom, tudom hogy létezik olyan, hogy ez nem ilyen. Volt benne részem, hozzá is mentem. (Aztán persze a végén ugyanígy csináltuk mi is, sőt mi már oda is eljutottunk, hogy már így sem, ami meg, ha lehet, még rosszabb....). De amíg jó volt, addig nem ez volt, ha valakinek baja volt, azonnal elmondta, nem kellett gyomorgörccsel az estét várni, hogy megbeszélhessük, míg nap közben összevesztünk telefonon háromszor és egyszer sms-ben. De jó is volt az.... Olyan szeretnék újra!

Félreértés ne essék, nem a rózsaszín felhős első hónapokról beszélek, amikor esze ágába nem jut az embernek nem hogy vitatkozni, még picit megsértődni sem, mert a lamúrtól kettőig nem lát. Hanem később. Mondjuk egy év után. Amikor ha beszól valamit az egyik, akkor a másik az első adandó alkalommal jelzi, hogy ezt nem kellett volna, vagy nem így, lehet hogy vitáznak egyet rajta, de legalább nem harapja ketté a másikat azzal, hogy "afaszér'nemlehetlehajtaniakurvavécéülőkétésegyébkéntismorzsásmaradtakonyhapult teparaszt".

.... és akkor a Quimby koncertről hazafelé, az irdatlan, hatalmas tömegből kifelé araszolva egyszer csak felém fordul egy srác, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, megszólít:

- Te az (XY) utcában laksz.

- Őőőőő.... ez így van.

Szerintem szörnyen ostoba kifejezés ült az arcomra azonnal, de segített, a házunkkal szemben van egy autószerelő műhely (igazából autóvillamossági, csak úgy mondom), az övéké. Mi tagadás, tényleg ledöbbentem. Csak így a néhányezer emberből valaki éppen kiszúr, hogy ismer látásból, azt meg már nem is részletezném, hogy mennyire tartják szemmel a környéken lakó nőstény-állományt. 

Egyébként látásból már én is ismerem az ott dolgozókat, van egy öreg kövér, egy öreg nemkövér, egy középkorú, erősen barna bőrű, rajzfilmfigura-szerű arcberendezéssel, aki kispolszkival jár, de őt még sose láttam ott.

A koncert maga jó volt nagyon, bár nem vagyok egy elvetemült Quimby-rajongó. Meg tőlem már kicsit távol áll ez a mocskosmód szétcsapva létezem és koncertezem dolog. Egy olyan 13-14 éve még bírtam a szanaszét cuccolt Kowa szövegelését a fényekről és a kis táncoló porszemekről a tudatunk tükrén (simán leközvetített szerintem egy LSD tripet egy laza szombat este), de ma már inkább idegesít, ha a két dal közötti mondanivalót ember nincs a Földön, aki érti, beleértve azt is, aki mondja. Megöregedtem, na. De ha ezt nem nézzük, akkor jó kis (kis 2 órás :) ) buli volt, sokszor denszelős meg éneklős, bár a depi-blokk alatt elgondolkodtam, hogy elkérem Dius pszichológusának az elérhetőségét.

Szóval köszönöm TofiPofinak az ötletet, hogy menjünk, jó lezárása volt a hétnek. (Azóta Caprival fáraszt, de ez egy másik bejegyzés témája lesz.)

Eloszor feluton jutott eszunkbe, hogy otthon maradt az uszogumi. Utana a bejarat elott, hogy otthon maradt a penz. Azert elobb-utobb odaertunk, akkor kiderult, hogy a furdo 1 oraval elobb zar, mint gondoltuk. Azert masfel orara meg bementunk, es jo volt nagyon. De ilyen luzerul elindulni.... :))

Ketszer se mondom hogy en voltam a ludas, no de.... ez van.